Emberekkel – Egyedül

Többször írtam már, hogy sok ok volt, amiért vártam a Balaton-felvidékről Börzsönybe költözést, és az egyik ilyen a társaság. Azaz az emberek hiánya. A hegyen igencsak magányosan tengettük az életünket. Lehet, hogy ez kicsit viccesen hangzik egy ötgyerekes anya szájából, akinek az otthona egy zsibongó méhkasra emlékeztet. De mégis: nekem hiányzott a párom, aki a távolság miatt ideje felét töltötte csak nálunk, hiányoztak a nőtársak, pletykálkodás, közös szöszmötölés, és a gyerekeknek is (habár nem mindig és nem mindenki mondta ki direktben) hiányoztak a pajtások. Azaz az egész családnak a közösség.

Most elköltöztünk, és nemcsak hogy szép otthonunk lett, de lettek emberek is, közösség is. Egy pillanat alatt. Ez azt jelenti, hogy sokkal több időt tudok a kedvesemmel együtt lenni. Akit ugyan a hegyek és a barlangok néha elszólítanak tőlem, de mégsem kell aztán 5-6-7 órákat utaznia, hogy hazatérjen hozzám. A szomszédban lakik a barátnőm, aki bármikor feljöhet, vagy én bármikor lemehetek hozzá, ha baj van, segítség kell, vagy egyszerűen csak beszélgetni vágyunk egymással.

A gyerekeknél a legszembeötlőbb a változás. Egész nap együtt bandáznak! Vagy nulla gyerek van itt, vagy nyolc… Hol itt játszanak, hol ott, hol az enyémek közül alszik valaki odaát, hol itt alszik 1-2 új barát. Ráadásul együtt is tanulnak. Bizony, elindult a nógrádi ÉletIskola tanulócsoportja! (Erről majd a következő havi ÉletIskolás beszámolóban fog több szó esni). Különösen hangozhat, de nem fárasztó az sem, amikor nyolcan tombolnak itt. Egyrészt mert kint vannak főként a kertben, rohangálnak, megy a vízi-pisztolyozás, a kötélen himbálózás, a fára mászás, a bunkizás, biciklivel járják a falut, rollereznek az utcában… Másrészt mert nem nyúzzák annyit a tesók egymást, mindenki jól elvan a saját nembéli, korbéli társaival. Ja, és ha már otthontanulás – ennek mentén szerveződik egy börzsönyi családi közösség is. A gyerekek jelentik az alapot, azaz hogy együtt nevelgessük-terelgessük a csemetéinket, de köré még jön körítésnek a kaláka-munka, a termény-cserebere vagy a közös családi programok is. Rögtön elsőként vasárnap a majális a sok éves hagyomány felélesztésével,a májusfa-mászással. Egyszóval: zajlik az élet, nyüzsögnek körülöttünk az emberek.

És most ennek az ellenkezőjét is megtapasztalom, mivel per pillanat egyedül vagyok a házban. Száz év óta először a világtörténelemben! Több napot úgy leszek itthon, hogy se gyerekek (végre elvitte őket az apjuk!), se a párom (ő persze egy barlang mélyén). Nagyon fura létezés… Gondolkoztam rajta, hogy mikor történt meg velem ez utoljára, hogy tök egyedül, de egyszerűen nem tudtam visszaemlékezni ilyen alkalomra.

 

Most ízlelgetem ezt is. Magam osztom be az időmet. Nincs napi százszor, hogy „Anyaaa!”. Csend van. Nyugi van. Meg kell tanulnom ötszörös adag helyett kislábosnyit főzni. Nem hagyni, hogy szétfolyjak és egész nap chattlejek a barátnőimmel a neten. Tornázom, megnézem Vác nevezetességeit, rendbe rakom a tetőteret, ahol a gyerekek szobáiban jelenleg eléggé kaotikus állapotok uralkodnak, haladok a fordítással. És megeszek egy egész tábla csokit. Tök egyedül!

Apropó: Májusban tervezek egy retró női kört. Részleteket később a fb-oldalamon.

2016. április