A hetedik hetes

Életszakaszok – Lezárás és újrakezdés

IMG_ 126Az Everness meg a VOLT, a fürdőszoba-felújítás meg a kályhaépítés úgy lefoglalta a gondolataimat, hogy szinte megfeledkeztem a születésnapomról. Majdhogynem a családom is…

IMG_9604A gyerekek szanaszéjjel voltak, a kicsiktől ugyan előlegbe kaptam rajzokat meg gyurmákat, Kende pedig faragott nekem egy szép ládikát, aminek gyorsan rendeltetése is lett: ebben tartom a frissen örökölt házi szappanokat. Virág Kanadából kívánt boldog ünnepet, édesanyámtól meg már meg van beszélve, hogy egy szép, lilás-bordós, keleties jellegű ágytakarót fogok kapni, csak valahogy még nem volt időm kiválasztani.

IMG_ 080A kedvesemmel a születésnapom inkább volt élmény, program, semmint tárgy. Fesztivál, soproni városnézés, ebéd egy fogadóban… De aztán a másnapi mozi után-előtt-között kaptam tőle egy szandált, amire már régóta vágytam. Elkezdtem visszagondolni az elmúlt évekre, és rájöttem hogy csomó ideje nem volt szandálom. A nyarakat papucsban meg mezítláb vészeltem át, alkalmakra meg zárt „babacipőt-topánkát” húztam. Klasszikus szandál viszont rég volt, de most lett. Sportos jellegű, már ami a kényelmet illeti (annyira könnyű, hogy alig érzem, van valami a lábamon), viszont a lilás színe és a mintája eléggé „rékás”. Szóval simán lehet benne hegyet is mászni, meg a rám jellemző hosszú szoknyákhoz hordani.

IMG_9932De nem volt se torta, se buli – így jár az, aki a nyár közepén születik. Gyerekkoromban se volt soha normális szülinapi bulim, mert addigra mindenki szétszéledt a vakációban. Mindig a névnapomon (április) tartottam zsúrt, a szülinapomon meg ha épp Széplakon (Nem Visnye-, hanem Balaton!) nyaraltunk, akkor az ottani barátokkal ünnepeltem. Azért él a fejemben a gondolat, hogy egyszer de jó lenne egy amolyan hamisítatlan „birthday party” gyertyafújással meg barátokkal. Ami késik, remélhetőleg nem múlik.

IMG_ 002Most azon gondolkoztam el, hogy ez a 42-es szám a bölcsek szerint eléggé sokat mondó. Egy hétéves életszakasz vége – egy új kezdete. Pszichológusok és filozófusok is azt mondják, hogy az ember életében hétévente történik meg egy-egy nagyobb életszakasznak a lezárása és a totális megújhodás. Ezt a biológia is alátámasztja, hiszen hétévente teljes sejtmegújulás történik az emberi szervezetben.

Az alábbiakban a Rudolf Steiner szerinti beosztást ismertetem (és hangsúlyozom, ez csak egy a sok megközelítés közül, mert vannak más rendszerek, ahol más alapján osztják be a hetes szakaszokat, sőt, létezik olyan is, ahol 9, illetve 12 évenkénti periódusokról van szó.):

IMG_ 1430-7: Kos, test születése és fejlődése, fizikai világ, elemek megismerése, tér és idő törvényei, utánzás, alapvető bevésődések, Anya, harc, bátorság, határok megtapasztalása

7-14: Bika, felismerések, azonosulás, példák, tekintélyszemély, Apa, kortárs barátságok, harmónia, rend, stabilizálódás, birtoklás, biztonság

14-21: Ikrek, függetlenség, belső világ felépítése, lélek, szembeszállás a tekintéllyel, leválás a szülőkről, önálló gondolkodás, logika, kommunikáció, önkifejezés, tanulás, emberek közötti kapcsolat, barátság, szerelem

IMG_811921-28: Rák, fiatal felnőttkor, felfedezés, felnőttkor, érzelmek, komolyabb párkapcsolat, anyagi jólét

28-35: Oroszlán, emberré válás, megtelepedés, megszilárdulás, kifejlett személyiség, hatalom, anyaság, hivatás, önuralom, kiállni magunkért

35-42: Szűz, tapasztalás, alkotás, önmaga megismerése, anyagi stabilitás, szellemi tevékenységek, spiritualitás, életközépi válság

IMG_960242-49: Mérleg: szellemi érettség, felelősség másokért, vezetés, dinamizmus, egyensúly, új párkapcsolat vagy a régi stabilizálása, meditáció, mérték megtalálása

49-56: Skorpió: újjászületés, új életmód és világnézet, harc, fizikai világról a szellemi felé fordulás régi hit és szokások elengedése

56-63: Nyilas, értékrend, stabil hit

IMG_ 09463- 70: Bak, felelősség, bölcsesség, olvasás, csendes elmélyedés

70-77: Vízöntő, szabadság, tudás átadása

77-84: igazi szeretet megélése, egységélmény, életmű, készülés a halálra

IMG_ 149Nekem kicsit furcsa volt először, hogy miért pont most van a 7-es szakaszomnak a vége, hiszen számomra a nagy változást inkább 2014 (40 éves) jelentette, amikor alapjaiban borult az életem: válás, új szerelem, két költözés, saját könyv…

Aztán mélyebben megvizsgáltam ezt a 2016-os évet, melyben 42 éves lettem én, és rá próbáltam jönni, mi az, amiben ez az év gyökeresen más, mint az eddigiek. Egy szót találtam rá: siker! Amit idén kitaláltunk, abból minden, de tényleg minden sikerült.

IMG_8116Végre ki akartam próbálni a repülést, és repültem, méghozzá nem is akárhová. Az az „elő-nászút” Madeirán felejthetetlen… Beindult az Börzsönyi ÉletIskola, a gyerekeimmel emiatt sokkal jobb kapcsolatom és az ő lelkiviláguk is sokkal nyugodtabb, vidámabb.

Vándorélet után legyökerezésre vágytam, megtörtént. Albérletek, présház, jurta, stb. után stabil otthonra vágytam, megkaptam. És most a házfelújítás során is minden pont passzol.

IMG_ 095Szóval a sok mozgalmasság és változatosság után most két szempontból is fix pont van az életemben: egy stabil ember, aki szeret, és akit szeretek, meg egy stabil otthon, ahol imádok lenni, és már most nagyon klassz, de az a jó benne, hogy egyre jobb és szebb lesz.

Mi az hát, ami nem stimmel? Egyetlen dolgot találtam (azért ez tök jó, ha csupáncsak egy dolog nem smakkol az ember életében, nem?) – és ez a hivatás. Olyan dolgot csinálni, amit szeretek is, és pénzt is keresek vele. Kezdenek ugyan jönni az alkalmi otthoni melók, és kilátásban van egy nyelviskolai tanfolyam is. Ez végül is nem rossz, hisz tudok angolul, ez a szakmám (papírom is van róla), de meg kell mondjam, nem a fordítás és a nyelvtanítás életem álma.

246A mostani új életszakaszra azt tervezem, hogy megpróbálom összeszervezni a hobbit és a pénzkeresetet. Azaz hogy abból éljek meg, amit szeretek. És mit szeretek? Kommunikálni! Szóban is, írásban is. Tehát most ötletelek ezerrel. Könyvkiadás, novellaírás, otthontanulós és női körök, újságírás, tévé, rádió, bármi… Gyűjtöm a gondolatokat, információkat – aztán megpróbálok belőlük valami rendszert csinálni, és a tettek mezejére lépni. Nem képzelek 8-tól 4-ig tartó állandó állást, inkább több lábon állást. Ha már körvonalazódik, úgyis megírom itt a blogon. Az első lépés ma ugrott be: összeszedem a gépen lévő régi írásaimat, átdolgozom őket, és kiadok egy novelláskötetet!

2016. július

2 thoughts on “A hetedik hetes

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s