Egyedüllét

img_0667Most megint úgy adódott, hogy két napot egyedül vagyok itthon. Különös érzés. Még mindig nehéz megszokni. Ahhoz már valamennyire kezdek hozzáedződni, hogy a kedvesemet el-elszólítja mellőlem egy-egy hegy vagy barlang, mesés hazai vagy távoli vidék (persze nem mondom, hogy szuper-könnyű, de határozottan sokkal könnyebben megy, mint régebben), de hogy a gyerekek ne legyenek mellettem, az még mindig nagyon furcsa.

img_0661Olvastam egy posztot, persze erősen sarkít, de a lényege az, hogy akinek nincs gyereke, csak egyedül vagy a párjával él, az hogy mer stresszről beszélni? Az biztos, hogy ha nulla gyerek van a házban, akkor nem kell utánuk pakolni, illetve nem kell őket szép szelíden, majd nyomatékosan, végül üvöltve kérni, hogy ugyan rakodjanak már el maguk után. Sehol egy sárral teli játékedény, egy eldöntött kismotor, nincsenek mindenütt széjjeldobált ruhák és maszatos bögrék, nem kell a földről szedegetni a véletlenül elhullott papírgalacsinokat és ceruzákat.

img_0664Tény: a gyerekek alaptermészetére nem jellemző a rend, legalábbis nem az, amit mi annak hívunk. Most viszont igazán alaposan rendet rakhatok, és, hurrá, úgy is marad minden – legalábbis ma estig… Bizony, tudom, nem vagyok normális, de ilyenekkel töltöm az időmet!

Pedig mondják mások: „Most biztosan kihasználod az alkalmat, és sokat pihensz.” Igen is, meg nem is. Aki azt gondolja, hogy naphosszat csak heverészek meg délig alszom, az téved. Eleve nem bírok én már sokáig aludni, a kelő nap mindig felébreszt, és ilyenkor általában ki is pattanok az ágyból (kivéve, ha mellettem van a szerelmesem!).

img_0659Aztán pedig nekilátok és teszem a dolgomat. Szóval nekem a pihenés mindig aktív: csinálok valamit, és közben elvagyok a gondolataimmal. Ilyenkor születnek meg bennem újabb írások például. Vagy csak úgy elmélkedek a világ dolgairól, az emberek sokféleségéről. Úgy érzem, elég könnyen ki tudok kapcsolódni, szakszóval: benne lenni a „flow”-ban. Közben pedig hasznos dolgokat is cselekszem.

img_0668Hogy miket csinálok? Mindenféle szöszmötölést, pakolászást. Kitakarítom a lakást, rendet rakok olyan helyeken (szekrényekben, fiókok mélyén), ahol ritkábban szoktam. Átrendeztem például az ágyneműtartót (hihetetlen mennyiségű cucc befér, nemcsak paplanhuzatok meg lepedők, hanem tartalék törülközők, hálózsákok, terítők is), a kamrában elpakoltam az összes üveget (a legutóbb befőzött lecsó és paradicsom is a polcokra került). Jelentem: 176 üveggel zártuk a nyarat, és a terv az, hogy jövőre sokkal több lesz! Arról pont múltkor írtam, hogy rájöttem: nemcsak a rend állapotát szeretem, hanem magát a folyamatot is. Ahogy alakul a rend kívül, úgy alakul a rend bennem is…

img_0662A csend furcsa, néha kifejezetten élvezem, hogy kint ülök a teraszon, és senki se szól hozzám. A távolban már elkezdtek sárgulni az akácok, a kertünkben peregnek le a cseresznyefa és a nyírfa elszáradt levelei. Ezen a neszen kívül néha csivitel pár madár, és ugatnak a távoli kutyák. Most szerencsére senki sem fűnyírózik, és a tegnapi lomtalanítás zaja is elült. Nagyon megnyugtató ez a kora őszi, inkább még késő nyári hangulat… De van, hogy kell valami zaj, és akkor berakom kedvenc zenéimet, azok mindig felpörgetnek!

img_0666Odafigyelek, mikor vagyok tényleg éhes és csak akkor eszem, nem amolyan megszokásból, mert itt a reggeli vagy az ebéd ideje. Amúgy is, komolyan, egy emberre mi ez a házimunka mennyiség? Nagy nulla. Főzni egy kislábasnyi kaját, kisütni pár gabonafasírtot, semmiség. Amúgy még mindig el vagyok tájolva a mennyiségekkel, annyira megszoktam, hogy hat-nyolcszemélyes háztartást vezetek.

img_0656Ezen kívül mozgok, elég sokat. Annyira büszke vagyok magamra, hogy tartom a vállalásomat, a napi szintű tornát! Minden reggel a kelleténél egy órával korábban felkelek, és egy körülbelül 45 perces mozgássorozatot végzek el. Most meg, hogy egyedül vagyok, lehet többet tornázni, bizonyos izmokra jobban rágyúrni, hosszasabban nyújtani.

img_0665Aminek nagyon örültem ma, hogy elmentem csak úgy kerékpározni. Eleve nagyon jó, hogy amióta itt lakunk, azóta sokkal többet biciklizek, de eddig mindig valami céllal: postára, boltba, forráshoz, hivatalba. Most először történt meg több mint húsz év után, hogy magáért a mozgás öröméért kerékpároztam. Nagyon jól esett, olyan utakon mentem, amerre nem szoktam, bejártam a falunak azokat a részeit, ahol még nem is jártam soha, megkerültem a várat, és még egy kis csokiszelettel is megjutalmaztam magamat. (Amúgy azt a fogadalmamat is tartom, hogy nem veszek magamnak csokit, és ha valaki kínál, akkor is csak pár kockával fogadok el.) Egy profi bringáshoz képest még mindig piskóta vagyok, de önmagamhoz képest már határozott fejlődést tapasztalok! Amikor ideköltöztünk és először pattantam fel a drótszamárra, még az enyhébb emelkedőknél is pillanatok alatt kifulladtam, le kellett szállnom és tolnom a járgányt. Most viszont egyetlenegyszer sem tettem ezt meg, végig tekertem, és arra is figyeltem, hogy csak akkor váltsak vissza, mikor már tényleg úgy érzem, nem bírom tovább. Sütött a nap, gurultam a dombon, néztem a börzsönyi hegyeket. Nagyon szép itt minden, imádok itt lenni! Elöntött a boldogság, és éreztem: jót tett testemnek-lelkemnek egyaránt.

img_0658Az biztos, hogy hosszú távon tuti nem szeretnék egyedül élni. Nekem hiányoznának az ölelések, puszik, beszélgetések, és tudom különös, de még a gyerekzsivaj is. Na meg persze a kedvesem. Egyszer Ő egy hosszabb útról tért haza, a gyerekek ordítoztak, randalíroztak, röhögtek, egyszóval totális hangzavar volt, erre kérdeztem tőle, aki pont előtte mondta, hogy milyen jó újra itthon, hogy „Na, ez is hiányzott?”. És Ő elgondolkozott, aztán azt mondta, hogy bármily furán is hangzik, igen; megszokta már, és meg is szerette a kölyköket.

img_0663Szóval igaz ami igaz, velük kerek az élet. De azért minden nőnek meg kellene teremtenie a lehetőséget, hogy alkalmanként csak magával legyen. Nekem, elég morbidul hangzik, ehhez el kellett válnom, mert így történik meg néhanapján, hogy a gyerekek az apjuknál, én meg itthon. Persze nem azt mondom, hogy váljatok el, de azt igen, hogy vegyetek igénybe segítséget, vigye el a gyerekeket az apjuk, a nagymama, a nagybácsi, vagy barát, barátnő, szomszéd néni, akárki. Ti pedig merüljetek bele egy kád meleg vízbe (mécses, illóolaj, habfürdő, relax) – mint ahogyan most én is fogom tenni!

2016. szeptember

2 thoughts on “Egyedüllét

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s