Andika

1-bKedves barátném a blogján (Alma Meter) szemléletes visszaemlékezést tartott a gyerekkoráról. Megmondom szintén, irigykedve olvastam a természetben való kalandozásról szóló beszámolóját. Csak úgy csatangolhatott akármerre a pajtásával: gyümölcsszedés, patakban fürdés, szántóföld, erdő, fára mászás…

Engem még egy játszótéri mászókára is alig engedtek fel! Egyébként gyakorlatilag sehová nem engedtek el egyedül, a nagymamám még az iskolába is elkísért, ami amúgy max. 2 percre volt tőlünk. Mindez egy óbudai lakótelep paneldzsungelében. Olyan szinten nem mentem semerre, hogy a velünk egy emeleten lakó kislánnyal hat év alatt egyszer sem találkoztam, csak az iskolában mutatkoztunk be egymásnak: „Én vagyok a Tóth baba”…

harmadikos-farsangNem jártunk szinte sehová, és hozzánk se igazán jött senki. Egész iskoláskorom alatt összesen két barátnőm aludt nálam, nem volt az, hogy akkor most felugrik valaki játszani vagy beszélgetni. Pizsipartiról szó sem lehetett, legfeljebb születésnapi zsúrokra mentem el.

Három nővel éltem együtt, anyukám, nagymamám, dédimamán. El lehet képzelni, micsoda elkényeztetett kiscsaj lett belőlem. Mire hazaértünk az iskolából, már ki volt takarítva, várt minket a kész ebéd. Soha semmit nem kellett elmosogatnom vagy kiteregetnem, a fakanál közelébe sem engedtek. Mikor nagyobb voltam, néha kiporszívóztam a szobánkat, ennyi volt az össz. háztartás-ismeretem.

10418975_676836105702873_4035639925296539831_n

Nagyon féltettek! Az első fuvalltra már sapkát kellett húznom. Télen száz rétegbe bugyoláltak. Eléggé beteges lányka voltam, sokszor fel kellett szúrni a fülemet, fogszabályzásra jártam, mindennapos vendég voltam az orvosi rendelőben. Az ellenőrzőm tanúsága szerint rengeteget hiányoztam, olyan okokkal, mint rosszullét vagy torokfájás. Gyanítom, hogy ezek csak apróbb tünetek voltak, de nagymamám mindennek olyan nagy feneket kerített. Az első kis orrfolyásra vagy köhintésre máris ágyba parancsoltak. Nálunk már a 37 fok is láznak számított.

Elég későn tanultam meg járni, már iskolás voltam, mire biciklizni tudtam, és a természettel meg a mozgással való kapcsolatom az alkalmankénti kirándulásokra korlátozódott. Később felsőben eljártam az iskolába délutánonként kézilabdázni, később kosárlabdázni, de úgy érzem, jó lett volna, ha már akkor rászoktatnak a rendszeres testedzésre.

8-bA fenti túlféltéseknek köszönhetően egy kisnyuszi lett belőlem. Az iskolában amikor tudtam is a választ a kérdésre, az istennek se jelentkeztem. Tanító nénim ki is volt rám akadva: „Mit lapulsz, mint nyúl a fűben?” Csúnyább változata: „Mit lapulsz, mint szar a gazban?” Ha csörgött a telefon, nem mertem felvenni. Ismeretlenekkel nem mertem szóba állni.

Csak egy példa arra, hogy mennyire el voltunk kapatva: Lementünk a házunk előtti játszótérre. Nagymamám kikiabált az első emeleti erkélyről, hogy éhesek vagyunk-e. Ha mi azt válaszoltuk erre, hogy igen, akkor ő meghámozott és felszeletelt 1-2 almát, nejlonzacskóba rakta, és zsinóron leengedte nekünk. Nehogy véletlenül meg kelljen másznunk azt az egyetlen emeletet, és nehogy véletlenül a fogainkkal egy egész almát kelljen elharapdálnunk.

otodikes-farsangA dédim szuper szakácsnő volt, de a nagymamám nem tudott valami jól főzni; konzerv borsófőzelékre emlékszem és rántott párizsira. Ám a tízóraikat mindig nagy gonddal készítette el. Még az osztálytalálkozókon is felemlegették a volt osztálytársak, milyen legendásak is voltak azok a szendvicsek; persze, mert én ugye annyira önzetlen voltam, hogy mindig megosztottam őket a többiekkel. Zsebkendővel is rendszeresen én láttam el a szipogó társaimat.

Nagymamám még azt is megtette, hogy télen szánkón húzott el minket suliba: ehhez azt kell tudni, hogy mindössze 40 kilós és 150 centis volt. Ha útközben összetalálkoztunk valamelyik barátunkkal, még ő is felülhetett a szánra.

10616544_837644802926484_3617974311454214743_nEgyszerre volt részéről ez az egész szeretet, de emellett nagyfokú aggodalom, féltés, és kényeztetés. Képzelhető, mekkora váltás volt nekem ezek után kikerülni a nagybetűs életbe (még azt se tudtam, hogy készül a rántás), majd húsz évvel később a fővárosi lakótelepről egy semmi közepén lévő jurtába kerülni.

A későbbiekben arról fogok írni, hogy ez a gyerekeimmel már mennyire másképp van. A következő bejegyzés a szeptemberi ÉletIskoláról fog szólni.

2016. szeptember

2 thoughts on “Andika

    • Tudom, te már csak fel annyira vagy aggódós és parázós, mint a Nana. De mivel te dolgoztál, ezért az én életemet is inkább ő határozta meg ebből a szempontból. Csoda, hogy egész jól ki tudtam ebből törni.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s