Önképzés

img-432Azt hiszem, mindenkinek van egy képzeletbeli listája a fejében, hogy mik a fontos dolgok, kik a fontos emberek az életében. Természetesen ez a lista folyamatosan változik, a hangsúlyok időről időre eltolódnak, de azt hiszem, nem tévedek, hogy az olyan címkék, mint Család, Otthon, Munka, Szerelem, Önmegvalósítás, szinte mindenkinél megvannak.

Az önmegvalósítás és tanulás nálam nagyon sok időre parkolópályára volt téve. Elsősorban feleség voltam és édesanya, a háziasszonyi teendőim és a gyermeknevelés mellé már nem igazán fér bele az, hogy tovább képezzem magamat. Egyébként minden elismerésem azoké a nőké, akik baba mellett egyetemre járnak, és a gyes alatt lediplomáznak. Én erre képtelen lettem volna, mentségemre legyen mondva a nem túl szokványos gyereklétszám (öt fő).

Most azonban minden megváltozott. A gyerekek megnőttek, egyre önállóbbak, nem lógnak rajtam folyton, így kicsit több lett a szabadidőm. Így hát nagy döntést hoztam! Elhatároztam, hogy továbbképzem magamat.

img-433Újra tanulni fogok! Vagyis már el is kezdtem… Ezt igazából folyamatosan megteszem, amikor a gyerekekkel együtt tanulok, hiszen egy csomó témára már nem emlékszem, fel kell elevenítenem az iskolában tanultakat, és képtelen vagyok minden kérdésükre válaszolni, tehát nálunk az otthontanulás nemcsak a gyerekeimre, hanem az anyjukra is igaz.

Aztán itt vannak a nyelvek… A gyerekek rácuppantak a duolingo-ra, egyre többet tanulják az angolt, és kicsit úgy éreztem, én felsőbbrendűen dumálok nekik szavakról meg nyelvtanról, miközben jómagam megragadtam egy több évtizeddel ezelőtti szinten. Hiszen én már jó ideje elég magas szinten bírom az angolt. Persze sokat felejtek is, és néha új szavakat, kifejezéseket is tanulok, de alapvetően folyékonyan beszélem és értem.

Épp a napokban került újra-kiadásra egy könyv, a Szamuráj törvénykönyv (Szenzár könyvek – Helikon kiadó) , amit régen én fordítottam. Megmondom őszintén, büszkeség volt a kezembe fogni, és még nagyobb büszkeség, hogy a gyerekeimnek is adhattam egy-egy tiszteletpéldányt. Ezért érdemes tanulni!

img-383Na oké, angolul tudok, de hogy állok mondjuk az orosszal vagy a némettel? Elfelejtettem, milyen érzés egy nyelvet tanulni, a nulláról kezdeni, gyötrelmesen szavakat magolni, nyelvtani szabályokat megérteni. Az említett két nyelven épphogy csak gagyogok, pedig kortársaimhoz hasonlóan én is 9 évig tanultam az oroszt. És én tényleg tanultam, meg kell mondjam, nagyon jó tanárom volt, Natasa néni (a színésznő Bánsági Ildikónak az orosz származású édesanyja), úgyhogy mikor az egyetemen mindenkinek alapfokú nyelvvizsgát kellett szereznie egy másik nyelvből, én az oroszt választottam, és nem bántam meg. Egy jó könyv, némi gyakorlás, és pár magánóra segítségével sikerült úgy felelevenítenem a tanultakat, hogy sikeres nyelvvizsgát tettem.

De mindennek már 20 éve! Orosztudásomat azóta egyetlenegyszer használtam, mikor szlovákokkal próbáltam szót érteni, viszonylagos sikerrel, és a beszédüket is egész jól megértettem a rokon szláv szavak miatt. Azóta semmi. Vagyis most már valami, mert én is rácuppantam a duolingo-ra! Annak is egy különös fajtájára: angolul tanulok oroszul. Nem mondom, elég fura érzés oroszról angolra fordítani és vissza… Azt viszont büszkén mesélem el nektek, hogy a tudásom csak csekély mértékben kopott meg, és ahogyan fokozatosan előbbre jutok a szinteken, és újabb témák kerülnek terítékre, úgy elevenednek fel az agyam mélyére elraktározott szavak és a nyelvtani tudás. Jól esik az eszemet csiszolgatni! A gyerekek meg jókat röhögnek a fura hangzású kifejezéseken,főleg, mikor én mondom bele a mikrofonba, hogy „vot máji lóságyi”. Nincs cirill betűs billentyűzetem, így még viccesebb a dolog. Hogy írjam le angolos betűkészlettel, hogy „étá nása tyitrágy”. (A magyar fordításokat küldhetitek megjegyzésbe…)? És miel a duolingo nagyon gonosz program, ha pár napig nem ülünk le elé, akkor fokozatosan lejjebb viszi az addig elért pontokat, ezért az ember rá van kényszerítve arra, hogy rendszeresen gyakoroljon.

img-434A másik téma az átképzéssel kapcsolatban pedig az, hogy szép lassan készülök visszatérni a munka világába. Ennek van egy egyre sürgetőbb oka, azon felül, hogy pénzt szeretnék keresni. Jelenleg főállású anya vagyok, azaz Gyet-et kapok, mely jelenleg igen komoly összeg: havi 25.650 Ft! (A jó k…. anyját annak, aki ezt kitalálta, hagyja és nem változtat rajta!). De most nem bosszankodom azon, hogy államunk és pártunk szerint ennyit ér az anyaság, inkább arra akarok rávilágítani, hogy ez az állapot a legkisebb gyerek 8 éves koráig tart. Tehát 2018. februárjában nemhogy 25 darab ezressel kevesebb lesz a számlámon, de megszűnik a tb-jogviszonyom is. Tehát sürgősen ki kell találom valamit. Alkalmi, itthonról végzett feladatokat már most is vállalok, csurran-cseppen némi zsozsó, de az az igazi célom, hogy valami egészen újba fogjak bele. Végül is szeretek angolt tanítani, meg angolról fordítani, de nagyon szeretnék végre magyarul foglalkozni az emberekkel, méghozzá úgy, hogy minél jobban segíthessem őket.

Valahogy a fenti kettősséget továbbra is fent tervezem tartani. Azaz azt, hogy el is járni otthonról emberek közé (mint korábban a tanítás), és itthon is maradni, gépről, kötetlen időben dolgozni (akárcsak régebben a fordítás). Úgy érzem, mindkét formának megvan a létjogosultsága az életemben, csak a tartalmat kell átváltoztatnom.

img-459Nem is szívesen csinálnék csupán egyetlen dolgot. A több lábon állás egyrészt anyagilag fontos (ha az egyik terület kevésbé megy, legyen ott mellette egy másik), másrészt a változatosság miatt. Szeretnék itthonról eljárni, emberek között lenni, mozgalmas tevékenységeket végezni, de (már csak a nagycsalád miatt is) nem minden nap, napi nyolc órában. És szeretnék a gépről, neten keresztül is dolgozni, akkor, amikor épp ráérek, mikor a gyerekek fent vagy kint játszanak, vagy már alszanak, de nem tudnám elképzelni, hogy egész életemet itthon töltsem a négy fal között, egyedül. Szóval a kettőnek az egyensúlya lenne számomra kívánatos.

Olyan tevékenységekre gondoltam, amelyeket igazán szeretek csinálni, amiket valójában a szívügyemnek érzek. Hogy a munkám egyben a hobbim is legyen, azaz megtaláljam életem hivatását.

Az utóbbival kezdem, mert arról úgyis mindenki tud. Mi az, amit nagyon szeretek csinálni, és amikor csak időm akad rá, teszem is? Hát az írás! Ennek egyik formája a blog, ahol úgymond köz-íróként ténykedek, tehát vagy a saját életemről írok, vagy különböző, általam fontosnak ítélt témákról a saját szemszögemből. Már itt is megvan a kettősség: egyiket a „Réka útja” szolgálja, a másikat a „Boldog nő”. A szépirodalmi tevékenységem viszont eléggé a fű alatt zajlik. Annyit elárulhatok, hogy van 1-2 félig kész regény és sok novella a gépemen. Az eddigi rövidebb lélegzetű írásaimat kötöttem és kötögetem (most kicsit visszafogottabb intenzitással) csokorba. Ha vége az ünnepeknek, erre sokkal jobban ráállok, hogy (reményeim szerint) tavasszal a kezetekbe vehessétek életem első novelláskötetét.

img-449És mi a helyzet az otthonról eljárós, emberekkel foglalkozós, mozgalmas tevékenységgel? Nos, ehhez bizony új szakmát kell tanulnom. Sokáig gondolkodtam a magyar nevén, és még mindig nincs meg a tökéletes elnevezés, de valami olyasmi lesz belőlem, hogy „életvezetési segítő”. Szép rondán, nem magyarul úgy hívják: „life coach”.

A „life coach” segít másokat előremozdítani, az emberekben változást elindítani, célokat megtervezni és megvalósítani. Előhoz lehetőségeket, mozgósít rejtett képességeket, támogatja az embereket, hogy önmagukká válhassanak.

Ha jobban belegondolok, nagyon passzol hozzám ez az új hivatás. Azt hiszem, szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a képességeim mind megvannak hozzá: jó kommunikációs készség, empátia, értő figyelem, rugalmasság, emberszeretet és -ismeret… Igazából csináltam én ezt már az elmúlt években is, elég, ha a női és ÉletIskola-körökre gondolok. Vagy a sok, hozzám levélben vagy telefonon hozzám fordulóra, akik útmutatást kértek és kaptak tőlem életük megváltoztatásához.

img-458Erről majd szeretnék egy papírt is szerezni, hogy hivatalosan dolgozhassak ebben a szakmában, de sajnos a képzés (még a legrövidebb, legalapszintűbb is) oly drága, hogy erről egyelőre csak álmodozok. Valahogy nincs most 300.000 forintom a bukszámban.

De addig is belekezdtem önmagam átképzésébe. Letöltöttem az összes fellelhető, ezzel foglalkozó anyagot az internetről, a párom egy komplett angol nyelvű könyvet is. És papír formátumban is kaptam örökbe (karácsonyi ajándék) és kölcsönbe könyveket, melyekkel gyarapíthatom tudásomat, és fejleszthetem képességeimet.

Ráérős időmben ezeket olvasom és jegyzetelem. Ha vonattal utazom, mindig viszem magammal a tudást. Nagyon élvezem újra a tanulást! Ez az igazi, mikor nem külső kényszerből tanul az ember, hanem belső meggyőződésből.

Nagyon bízom benne, hogy rátaláltam életem hivatására. Az otthontanulós előadásokon mindig elmondom, hogy olyan hivatást válasszon az ember, amit szeret, amiben jó, és amivel szolgálhatja a világot. A „life coach” szakma mindezt egyben testesti meg számomra.

2016. december

2 thoughts on “Önképzés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s