ÉletIskola a Vízöntő jegyében

16939329_1246724688738779_4279964819566343376_nÉg a fejem, de az elmúlt hónapban csak kettő bejegyzést tettem ide fel, és hosszú idők óta ez volt az a hónap, amikor munkám miatt a legkevesebbet tudtam a gyerekekkel foglalkozni. Mégis, ahogy átgondoltam, mennyi mindent csináltak a Vízöntő havában, azért úgy látom, panaszra semmi ok.

p1000907Az első hetet rögtön egy táborban töltötték. A pécselyi sulihoz tartozó családok összefogtak, és elhatározták, hogy havonta egy hetet mindig más-más családnál tölthetnek a gyerekek. Februárban Dunakilitiben jártak, és igen gazdag programban volt részük. Csak címszavakban: jóga, népdal, népzene, néptánc, szerepjáték, kosárfonás, emberrajz, kenyérsütés, társasjáték, versmondás, mondókázás. Persze legtöbbet arról meséltek, milyen jókat játszottak és finomakat ettek. Kende még egy héttel tovább maradt az apjával. Széplakon együtt egy körház építésébe kezdtek.

p1000893A február legfőbb ünnepe a farsang, ezért nálunk is sok minden ennek a jegyében telt. Álarcokat alkottak, jelmezeket terveztek és készítettek, és farsangi fánkot is sütöttünk. A hónap során meghallgattuk és elénekeltük a „Maszkabál” összes számát. A csúcspont pedig a farsangi buli a helyi iskolában. Kincső kertész lett, Kende pedig (egy szóviccel) képviselő (kép-viselő, nyakában egy képpel). A program a szokásos jelmezverseny és tombola volt, de én örültem, hogy végre kimozdultunk így csapatostul, a gyerekek is sokat játszottak, beszélgettek, ismerkedtek. A hónap, és egyben életünk nagy változása is a nógrádi iskolához köthető, ugyanis most ide írattuk át a gyerekeket magántanulónak.

16939495_1246720722072509_7412800927925804582_nMost a fő témánk a nyelvtan volt. Előszedtük régi nagy kedvencünket, az Én, Te, Ő-t, a játékos nyelvtan-könyvet. Mese, nyelvtani rejtelmekkel. Minden gyerek imádta, most a kicsik is, akiknek új volt. A vicces, hogy néha a nagyok is leültek közénk hallgatni a történetet, pedig lassan már kívülről fújják. A mesében Szerkentyű-, Palinta-, Ezerédes, stb. szigetekre jutnak el a főhősök, akik igazából az igék, főnevek és melléknevek szigetei. Az igék szigetén szó esett például az igeragokról és az igeidőkről, a főnevek szigetén a köz- és tulajonnevekről, a melléknevek szigetén a fokozásról.

p1000900A nagyobbakkal már komolyabban nyomtuk, és viszonylag rövid idő alatt elég sok dolgot sikerült átismételnünk ill. megtanulnunk. Szintén csak címszavakban: hangképzés, hangrend, zöngés-zöngétlen hangok – összetett szavak, szóképzés, szótő és toldalékok: képző, jel, rag – igemódok (felszólító, feltételes), határozók (hely, idő, mód), melléknévi igenevek (folyamatos és befejezett). A toldalékolást eléggé részleteztük: Ragok: hely, birtokos, tárgy, Jelek: többes szám, felszólítás, múlt idő, Képzők: egyik szófajból másik szófajba képzés. Velük persze nemcsak az olyan alapszófajokat vettük át, mint számnév (tő, sor, tört) vagy névmás, hanem olyanokat is, mint igekötő, névelő, névutó, kötőszó vagy indulatszó. Szó esett a hangalak és jelentés kapcsolatáról (többjelentésű, azonos alakú). Gyűjtöttünk hangutánzó és hangfestő, rokon- és ellentétes értelmű szavakat is.

16938475_1246720808739167_4533488274679961470_nIntenzíven gyakoroltuk a helyesírást: szó végi ó, ő, ú, ű (és a rövid u-s kivételek), hosszú mássalhangzók (olyan párok is, mint pl. szál-száll), másképp írjuk, másképp ejtjük: (adja), j és ly, földrajzi nevek helyesírása. Kende sajnos leállt a naplóírással, de a kislányok nagyjából napi-kétnapi rendszerességgel lejegyezik egy füzetbe, hogy mi történt velük. Ilus fogalmazást írt a farsangról és a kikeletről.

p1000843Elfoglaltságaim mellett az angolozást most csak a duolingo jelentette számukra.

Csillaggal tovább folytattuk a művészettörténet tanulását. Még Egyiptomban, a piramisok és múmiák országában járunk; Csilu rajzolt szarkofágot, halotti maszkot, Nofretéte szobrát és a Szfinxet is.

p1000855A lányok szokásukhoz híven amúgy is sokat és sokfélét rajzolnak. Csillag például egy olyan sorozatot készített, amelyen arc nélküli emberek voltak különböző ruhákban. Ilus pedig már nagyon várta a tavaszt, ezért pasztellkrétával csinált egy tavaszi virág-kollekciót.

p1000912A Maszkabálon kívül még mindig a magyaros dalok a kedvencek. A gyerekeim nem tudnak leállni a Szabad országért, Örökségünk, ésMagyarország hallgatásával. Csillag rendületlenül jár furulyára, Canarit és Rondot tanul, ráadásul a fuvolába is belekezdett, amin egyszerűbb dallamokat már le tud játszani. (pl. Télapó itt van, Koszorú). Szolfézson énekelnek, majd ezeket a dalokat lekottázzák: pl. Hejj, 2 tyúkom tavalyi, Házasodik a tücsök, Bidres-bodros bárány.

p1000869Kende végre megkapta hős áhított didgeridooját. Azt hittem, csak hirtelen felindulás, de sokszor hallom, hogy a szobájában fújja. Van, hogy berak egy zenei aláfestést, és arra brummog vele. Mostantól Kincső mellett Ilus is jár néptáncra, ahol főleg moldvai és mezőföldi táncok álltak a középpontban. Meg kötél-, karika-, babzsák-gyakorlatok, és igen vicces fogójátékok (pl. vécéfogó!).

p1000896A február eleje nálunk még abszolút a télről szólt. Ezen a környéken maradt meg a legtovább a hó, kaptunk újabb adagot is a régihez, úgyhogy lehetett szánkózni, hógolyózni, síelni, vagy egyszerűen csak befagyott pocsolyákon csúszkálni, lefagyott hókupacokról seggen vagy hason lecsúszni. Még hó volt, mikor a párommal téli túrára mentek a gyerekek a Börzsönybe, és a Nógrádi várba is jégpáncélon jutottak fel.

p1000921Most viszont, hogy a Jégbontó hava tette a dolgát és elolvadt a hó, elkezdődött a kertünk rendbetétele is. A kislányok a jobb oldalon járták végig a 2-3 hónapja birtokunkban került új telekrészt, és összeszedték a szemetet. Kende pedig a barátjával egy új komposztálót készített.

Ezzel fog a március is folytatódni. Sőt, hogy fokozzam a kíváncsiságotokat, egy újabb kertrészen. A részleteket a következő bejegyzésben fel is fedem majd nektek.

 

  1. március

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s