FEZEN

1Kedves férjem először szolidan, majd kicsit erélyesebben noszogatott, hogy írjak már végre a Fezen-fesztiválról. Végül is több mint egy hónapja voltunk ott, és én még mindig nem raktam fel cikket az élményekről. Ő meg nagyon kíváncsi, hogy bennem miként csapódtak le az ottani tapasztalatok. Ha már megígértem neki (és magamnak), így 4-5 hét csúszással most végre összeszedtem gondolataimat.

IMG_ 175Fesztivál… Egyáltalán minek akar egy negyvenes, nagycsaládos anya bulizgatni? Miért nem marad a fakanálnál és az öt gyerekénél? Nos, három éve, amikor új életet kezdtem, azt is elhatároztam, hogy alkalmanként igenis belefér a kettesben eltöltött együttlét a párommal, ami a túrákon kívül lehet koncert vagy fesztivál is. Igazából a hűséges olvasók ezen nem is lepődhetnek meg, hiszen az Everness-re rendszeresen járunk, és a klasszikus zenei fesztiválok közül is voltunk már egyen, tavaly a Volt-on.

2Akkor az Iron Maiden volt a kulcsszereplő, idén pedig Alice Cooper. Amikor Zoli meghallotta, hogy régi nagy kedvence jön Magyarországra, hívott, hogy menjek vele. Megmondom őszintén, a Poison-on kívül egy számát sem ismerem, de amikor később megláttam a fellépők listáját (pl. Dalriada, Ocho Macho), azt mondtam, üsse kavics, megyek. A végén pedig megtudtam, hogy jön a Scooter is! Nem ér röhögni, ez a rave-hardcore együttes a 90-es években igenis meghatározó volt számomra. Úgyhogy „edzésképpen” a reggeli tornáim során Scooter-mixekre emelgettem a súlyzókat és a lábamat.

IMG_ 169Az volt a „remek”, hogy a fesztivál épp a nyár legmelegebb hetére esett. Hiába indultunk hát kora reggel, mire délben Fehérvárra értünk, már 40 fok volt (árnyékban). A tűző napon még jócskán kellett sétálnunk a vasútállomástól a bejáratig. Zöld karszalag került a csuklónkra, aztán egy felüljárón kellett átkelni a sínek fölött.

IMG_ 001A kemping-részt egy focipályán jelölték ki, úgyhogy árnyék sehol. A kánikulában gyorsan felállítottuk a sátrat, aztán feltérképeztük a fesztivál területét, ahol üres színpadokon és zárt büféstandokon kívül semmit se láttunk, az emberek is épphogy elkezdtek szállingózni. Inkább bementünk a városba, és rögtön rájöttünk, hogy marhára messze vagyunk a citytől. Hosszú, végtelennek tűnő hosszúságú perceket gyalogoltunk a perzselő napon, úgyhogy még én (én!!!) is megkívántam a szénsavas üdítőt. Miután történelmi eseménynek volt tanúja a királyi város, azaz hogy Réka Fantát ivott, sétáltunk egy kicsit a kőkockás történelmi városrészben.

IMG_ 018Aztán siettünk vissza, mert a legelső fellépő a Dalriada volt, akiket már korábban láttunk a Rock on Festen, a Barba Negrában. Nekem bejön ez a parasztmetál: népzenei dallamok és kőkemény rockos alapok egyvelege. A színpadon jól megfér egymással az elektronikus gitár és a népi furulya vagy hegedű. Azért az elég komoly, hogy van egy komplett, Arany János verseit feldolgozó lemezük is; mi a Wales-i bárdokat énekeltük velük együtt. A legbrutálisabb pedig az énekesnő hangja! Szép szőke csaj, elkezd énekelni tök normális hangon, majd hirtelen átcsap olyan hörgésbe, amit a legdurvább metálosok is megirigyelnének, vagy boszorkányos vijjogásba.

IMG_ 145Utánuk pár percre átkukkantottunk a másik színpadra, ahol a Kelemen Kabátban tetőtől talpig piros szerkóban énekelte, hogy „nyári gyerekek a Balaton-parton”. Mi inkább a Theriont hallattuk meg helyettük, ami egy szimfonikus metál együttes. Náluk nem a folk kevesedik a kemény-rockkal, hanem a klasszikus komolyzene. Ez a kettősség az énekesnőknél is megjelenik: a szőke fekete ruhás és erőteljesebb hangú, a vörös pedig fehér ruhás és operaénekes.

IMG_ 088A Blind Guardian koncertre már nagyon elfáradtam, úgyhogy őket félig ülve hallgattam végig. Aztán a másik színpad tinicsajos közönsége arra utalt, hogy ott megkezdődött a Well Hello koncert. Gondoltuk, náluk csak jobb lesz az Ossián, de tévedtünk. A 80-as, 90-es évek meghatározó rock-zenekara sajnos egyáltalán nem varázsolt el minket. Kalapács Józsival ellentétben Paksi Endre hangját az idő igencsak megkoptatta, a „rock katonái” nagyon lagymatagra sikeredett. Még két számot szenvedtünk végig, aztán azt mondtuk, inkább a sátor (addigra már 50 fokosról 30 fokosra hűlt), mint ez a vacak.

IMG_ 084Éles ésszel rájöttünk, hogy ezt a hőfokot csak vízben képes az ember kibírni, ezért a csütörtök nagy részét a Velencei-tónál töltöttük. Van vagy húsz éve annak, hogy utoljára itt jártam. Akkor nyáron Velencefürdőn strandoltunk, és télen a tó jegén korcsolyáztunk. Most találtunk egy jó kis ingyenes partszakaszt a gárdonyi állomás közelében, és miután felszerelkeztünk enni- és innivalóval, letelepedtünk a fűbe. Jó volt olvasgatni, beszélgetni (a folytonos „Anya, Anya!” kiáltásoktól mentesen), és persze pancsolni is. Nagyjából egyensúlyban volt nálunk a vízben fürdés, a napon has-süttetés és az árnyékban pihenés. Csak délutánra mentünk vissza a Fezenre.

IMG_ 094Kalapács Józsit azóta kedvelem, hogy megtudtam, 30 éve Zoli postása volt Szigetszentmiklóson. Kb. 1983 lehetett, amikor hangosan szólt nála a rockzene, ő meg ezt hallva becsöngetett hozzá, és elmesélte neki, hogy van egy jó kis kezdő zenekaruk, a Pokolgép. Két éve egy akusztikus koncertjén voltunk, most viszont rockosabb verzióban hallhattuk a legismertebb számokat. Együtt énekelte mindenki, hogy „mindig lesznek rockerek”, „testemen a jel”, és „megátkozott nemzedék”.

IMG_ 010Átállás közben a másik színpadhoz mentünk, ahol Ocho Macho (Zoli szerint Machu Picchu) nyomta ezerrel a koncertjét. A nyolc hímből álló zenekarban a szokásos hangszereken kívül trombitás és harsonás is van. Nagyon az én ínyemre való a stílusuk, a reggaet gyors skaval és punkkal keverik, és van egy kis latinos hangzás is benne, ezt ocsómacsós nyelven „huppogásnak” hívják. Az énekes eszméletlenül pörög a színpadon, őrült módon pattog, fel-alá rohangál, a közönség pedig (Rékával együtt) ugrálva üvölti a számokat. Azóta is sokat hallgatom itthon a Hegyi tolvajt, vagy a Maskarayt.

3Már a Lord közben elég vacakul éreztem magamat, talán a nap szúrhatott meg a strandon, ezért egy sörpadon ülve hallgattam őket végig, így énekeltem a Vándort. A Saxon alatt már annyira rosszul voltam, hogy többnyire a földön kucorogtam, de sorra löktek fel, volt, aki le is taposott, ezért felálltam, de akkor meg Zolira kellett támaszkodnom, erőtlenül csimpaszkodtam belé.

Mondtam neki, hogy így nehezen fogom tudni végigtombolni a főkoncertet, inkább elmegyek fél órára pihenni. Ő ott maradt helyet foglalni az első sorok egyikében, én pedig elvonultam ledőlni a sátorba. Megnyugtattam, hogy utána majd szépen megkeresem, mire ő harsányan kikacagott naivságomért. Mindegy, irány a kemping, egyedül. Tudtam, hogy forróság van odakint, én mégis vacogtam. A hálózsákba beburkolózva hallgattam a másik színpadtól odaszűrődő basszusok távoli dübörgését. Kicsit el is szundikálhattam, és óriási sikítozásra, ordításra ébredtem. Na, mondom magamban, elkezdődött az Alice Cooper.

4A helyszínre érve rögtön láttam, hogy férjemnek volt igaza. Kegyetlen tömeg volt, és akármilyen lendülettel is próbáltam utat törni magamnak afelé a hely felé, ahol őt sejtettem, a jobb oldali kivetítő előtt, az ötödik sor tájékán megrekedtem. Sebaj, beletörődtem, hogy egymástól távol hallgatjuk végig a koncertet és nézzük a showt. Mert hát igen, Alice a látványos és brutális színpadi műsoráról híres. Volt is minden, ami a nagykönyvben meg van írva: Frankenstein és kényszerzubbony, leszúrt egy bábut, őt lefejezték guillotine-nal, és hasonló fincsiségek. Jómagam nem vagyok túlzottan oda az ilyesféle horrorisztikus elemekért, az ötletesség mégis lenyűgözött. És persze a zene, az szuper volt, még akkor is, ha csak a „Poison”-t tudtam énekelni a többiekkel.

IMG_ 128A pénteki napot Székesfehérváron töltöttük. Egy kedves fehérvári lány (azaz bocsánat, asszony) adta kölcsön az esküvői ruhámat, amit most juttattunk vissza neki, és vele egy kávézóban beszélgettünk a főutcán. Ezen a napon dőlt meg talán a melegrekord, főttünk a saját levünkben. Alig ettünk, inkább csak fagyit, és folyamatosan ittunk. Amikor csak tudtunk, átmentünk a vízpermet alatt, vizet töltöttünk a kihelyezett önkénteseknél, sőt, a kútnál levettük a pólónkat, teljesen bevizeztük, és úgy vettük magunkra.

IMG_ 003Végigjártuk a sétálóutcákat, megnéztük a hangulatos régi épületeket. Találkoztunk Kati nénivel, pontosabban a régi helyi kofa szobrával. Amikor felfogtuk, hogy egyetlen esélyünk a hőguta elkerülésére az, ha légkondicionált helyet keresünk, akkor bementünk a plázába, és megnéztünk egy filmet, a Dunkirk-et.

Ez volt a fesztiválon a leglazább délutánunk-esténk, amikor nem igazán akadt számunkra kiszemelt kedvenc, ezért ide-oda csapongtunk. A Depresszióba csak addig kóstoltunk bele, míg a másik színpadon fel nem állt a Ladánybene 27. Őket eléggé vártam, de az Ocho Macho után nekem kicsit túl lassúnak tűntek. Rájöttem, hogy a tiszta reggae nem is annyira a kedvencem, sokkal inkább annak a pörgősebb változata.

IMG_ 187Ezen az estén a változatosság kedvéért Zoli dőlt ki, és ő végig is aludta a főkoncertet. Én viszont mikor meghallottam a ropogást-pattogást, tudtam, hogy csakis a tűzijáték lehet az. Ugyanis ekkor ünnepelte a Fezen a huszadik születésnapját. Ezután egyedül néztem-hallgattam végig a Tankcsapdát. A Volt-on is hallottuk őket, de most valahogy jobban tetszettek. A gyerekek révén elég sok számukat ismertem, az olyan örök klasszikusokat, mint a Rock and Roll rugója, az Alföldi gyerek vagy az Egyszerű dal. Természetesen a Mennyország touristot énekelte a legnagyobb kórus.

Az utolsó estére kis esőt kaptunk. Reggelre kissé lehűlt a levegő (azaz már nem negyven fok volt, hanem csak harminc), és kicsit beborult az ég. A napot ismét a gárdonyi szabad-strandon töltöttük; hamarosan újra kisütött a nap, és lehetett fürdeni meg napozni. Megint csak öt órára értünk vissza a fesztivál területére.

IMG_ 192A Paddy and the rats kezdett. Őket is a gyerekeim szokták hallgatni; nekem itthon is bejöttek, de élőben még inkább. Szerintem a Fezenen a magyar együttesek közül az egyik legpörgősebb koncertet ők játszották. Én konkrétan végigtomboltam.

A másik színpadnál vicces időutazásban lehetett részünk. A 90-es évek népszerű régi előadóit hívták meg, úgy mint Betty Love (Az éjjel soha nem érhet véget), Kefir a V-Techből (Nem szabad sírni), vagy a Fresh (Táncolj még). Közben egy DJ külföldi számokat nyomott, pl. Dr. Albantól vagy a 2 Unlimitedtől. Emlékeztek az „It’s my life”-ra? Röhejes volt látni, ahogy a rockerek a retro-slágereket éneklik. Erre mondják azt, hogy annyira rossz, hogy már jó. Töredelmesen bevallom, hogy én is táncoltam és daloltam, miközben Zoli halálra röhögte magát rajtam, és megpróbált túlélni.

IMG_ 203Ennél még nagyobb hőstette az volt, hogy végig bírta mellettem a Scooter koncertet. Szerinte egyik szám tök ugyanolyan volt, mint a másik. És végig az, hogy tüc-tüc-tüc… Többször mondtam neki, hogy nyugodtam ott hagyhat, elleszek én egyedül is, de ő mégis állta a sarat. És egy dologról elismerően nyilatkozott, a fénytechnikáról. Én pedig mindenről! Eszméletlen jó volt azokat a számokat hallani, amikre 20-25 évvel ezelőtt diszkóztunk. Egyszerűen nem volt megállás, végig ugráltam, tapsoltam, énekeltem, sikítottam, és ordítottam, mintha most is húsz éves lennék, talán azért, mert arra az időre úgyis éreztem magamat. Számomra ez volt az est, sőt, a fesztivál csúcspontja.

Most pedig jöjjenek az egyebek. Volt még másik három kisebb sátor a Fezenen, amiket javarészt kihagytunk, csak egyszer időztünk az egyiknél pár Kiscsillag szám erejéig. A mosdók száma a kempingben még elment, de odakint nagyon kevés volt. Különösen a koncertek végén állt a sor, akkor is főleg a nőknél. Feltűnhetne végre a (valószínűleg hímnemű) szervezőknek, hogy a nők sokkal gyakrabban járnak pisilni, és más egyebet intézni, tehát nekik legalább kétszer annyi vécére lenne szükségük. A tisztaságról ne is beszéljünk, de erről persze nemcsak a személyzet tehetett (bár a naponta egyszer ürített szemetes lehetett volna egy literesnél kicsit nagyobb is), hanem egyes primitív fesztiválozók is.

IMG_ 067Az ennivalók többnyire a brutál drága kategóriába estek. Egyszer ettem lángost, egyszer pedig helyben sült chipset, Zoli pedig gyrost és hamburgert. A többi ennivalónkat odakint a civil világban szereztük be a legolcsóbb élelmiszerboltban. Ami nagyon rossz lehetett a nem sátorozóknak, az az ivóvíz hiánya. Mi bármikor ihattunk a benti csapból, és megtölthettük az üvegjeinket, de a nagy térben vagy szomjazott valaki, vagy megvette ötszázért a fél liter üdítőt. (Abba a kánikulában simán megittunk naponta vagy három litert.)

Az emberek persze (de kár, hogy ez annyira természetes) főleg alkoholt ittak. Az átbulizott éjszakák után ott feküdtek a részegek kidőlve a padon, a járdán, a buszmegállóban. A hőmérséklet mellett szerintem a napi sörfogyasztás is rekordokat döntött. Ezzel csak közepesen lett volna gondom, ha a söröspoharakat nem vitték volna be a küzdőtérre. Ahol aztán persze meglökték őket, kilöttyent, jobb esetben a földre, rosszabb esetben valakire rá.

A küzdőtéren még rosszabb volt, hogy rá is lehetett gyújtani. Ha manapság ennyire védik a nemdohányzók érdekeit, vajon miért nem teszik ezt egy fesztiválon? Én zenét hallgatni és bulizni mentem oda, nem azért, hogy a cigarettafüstöt szívjam be. Megoldás lenne itt is a dohányzóhelyek kijelölése, hogy ne nyomják a fejünkbe egy méterről a cigarettafüstöt, ne fuldokoljunk, és ne égjen ki a ruhánk sem. Nem beszélve arról, hogy a használt söröspoharak ezrei mellett cigarettacsikkek százai hevertek a földön a nap végére.

Akadtak olyanok, akik direkt a balhé kedvéért mentek oda, és a „küzdőtér” kifejezést szó szerint értették. Csak közepesen tudtam rájuk haragudni, mert él még bennem az emlék a mi kamaszkori pogózásainkról, ezért inkább megértően arrébb álltunk. A pogózás negatív hozadéka a fullasztó por volt. Emiatt, és a hőség okán is, igazán spriccelhettek volna a közönségbe néha slaggal.

Voltak vicces kedvű fesztiválozók is, akiknek az volt a móka, hogy mindenféle tárgyakat röpítettek a levegőbe, például söröspohár vagy papucs, ami aztán annak a fejére esett, aki épp alatta állt. A kempingezők legnagyobb poénja pedig az volt, amikor valaki az egyik sátornál elrikkantotta magát, hogy „Ruby!”, és erre valaki mindig visszaordított, hogy „B… meg!” (A „Pofa be!” című filmből Gerard Depardieu és Jean Reno elhíresült párbeszéde alapján.)

Szóval tavaly Volt, most Fezen,jövőre vajon mi jöhet? A Sziget???

 

  1. szeptember

4 thoughts on “FEZEN

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s