ÉletIskola – Őszutó

 

Jé, már december 12. van, és nekem csak most esett le, hogy nem írtam novemberi életiskolás bejegyzést! Valószínűleg ennek az is az oka, hogy elveszett egy dokumentumom. Ugyanis minden hónapban fel szoktam jegyezni, hogy miket is tanulunk a gyerekekkel, most azonban ez a jegyzet szőrén-szálán eltűnt. Ez lesz hát ennek a bejegyzésnek a hátránya és egyben előnye is. Biztosan nem fog eszembe jutni egy pár dolog, viszont annál spontánabb lesz, a legfontosabb eseményekre összpontosítva.

Az biztos, hogy a novembert az intenzív benti lét határozta meg. Októberben az indiánnyár miatt sokat voltunk kint, most meg sokat voltunk bent. A hónap elején a Bakonyban és Únyon töltött őszi szünetet, illetve a hónap végi télies időjárást kivéve volt itt minden, ami nemszeretem: köd, dér, hűs és hideg, eső, havas-eső, szélvihar, stb., egyszóval minden olyan, ami miatt az embernek nincs kedve kimászkálni, szívesebben marad bent inkább a jó meleg házikóban. Épp ezért kedvezett ez az időszak a tanulásnak, mármint az iskolázósabb, könyvekhez, füzetekhez kötött tanulásra gondolok.

Eléggé rendezett volt a hónap, tudtuk a barátnőimmel tartani a tervezett rendet: hétfőn Janka és Tóbi nálunk, szerdán a kislányok náluk, kedden Csabi és Kadosa nálunk, csütörtökön a kislányok náluk, a péntek pedig családi nap hármasban. Szeretem azt is, amikor jönnek a srácok, zajlik az élet, mozgalmasság van, oké, néha hajba-kapás is, de hát a társas létet is tanulni kell; lehet beszélgető-körözni, angyalkártyázni, erkölcsi kérdéseket megvitatni, népi játékokat játszani, táncolni (Janka tanította a többieket néptánc-lépésekre). De szeretem azt is, amikor csak én vagyok a két kislányommal; bensőségesebb, és tanulás szempontjából talán gyorsabb és hatékonyabb is ez így. (És persze azt is szeretem, amikor néha egyedül tudok itthon lenni egy-egy délelőttre: csend, nyugalom, feltöltődés…).

A hónap különböző szentjeiről (pl. Erzsébet, András) sokat meséltem a gyerekeknek, kívülről fújják a legendáikat. Márton napja volt a legmeghatározóbb a falubéli lámpáskészítéssel, felvonulással a várba, és odafent tűzzsonglőr-bemutatóval (erről raktam már fel ide külön posztot) Ennek kapcsán itthon rengeteg libás dalt énekeltünk és játékot játszottunk. Katalinhoz kapcsolódóan a gyerekek férj(vagyis pár)-jósló csillagot készítettek.

Egész hónapban meséket olvastak, népmesét és műmesét, magyar és külföldi mesét, régi és modern mesét egyaránt. Az olvasási sebességük egyre gyorsabb, az egyszerre elolvasott szöveg mennyisége egyre hosszabb, és a szövegértésük is nagyon szépen fejlődik.

Sok tollbamondást csinálunk velük: rövid egybefüggő szövegeket (pl. Méhecske, Csaba királyfi, Hortobágy), illetve egy adott betűvel kezdődő problémás szavakat egyaránt. Kincső még mindig a helyesírással küzd (végül is Ilus is), főképp a szóvégi ó, ő, meg ú, ű, illetve a kivételes u, ü. Na meg persze a nagy mumus, a j és a ly. Sokat gyakorolta a rövid és hosszú, az egyjegyű és kétjegyű mássalhangzókat, és az abc-sorrendet is, Ilus pedig az elbeszélő fogalmazás hármas tagolását. Nehogy azt higgyétek ám, hogy nálunk minden annyira happy, múltkor például szabadon választott fogalmazványának azt a címet adta „Tanulni rossz”… Vele amúgy nyelvtanból a főneveket gyűrjük, főleg a különböző tulajdonnevek fajtáit és azok helyesírását.

Ilus elkezdte tanulni a „Mamá-”t, Kincső pedig a „Sehallselát Dömötör”-t. Sokszor a hangos olvasáshoz is költeményt választunk, a hangsúlyt most már igyekezzük a kifejező versmondásra helyezni.

Angolból sok mindennapi tárgyat, személyi adatot, ételt tanultak meg, és átismételtük a színeket is. Hiába nem vizsgázik belőle Kincső, azért ő is velünk szokott angolozni önszorgalomból. Legjobban a bugyuta gyerekdalokat szeretik a netről, amik zeneileg tényleg nagyon gagyik, de arra pont jók, hogy beléjük ivódjanak mondjuk a „Do you like…? Yes, I do. No, I don’t.” szerkezetek. Dalokat mi is szoktunk énekelni, és nem hiszem el, hogy még nem unják az „Head and shoulders”t.

A természetismeret témája csupa olyan dolog volt, amiről a gyerekeim a nyár meg az ősz folyamán mind-mind élő tapasztalatot szereztek. Az egyik a veteményeskert, a másik pedig az erdő élővilága. Mennyivel könnyebb nem(csak) a könyvből tanulni Ilusnak a káposztafélékről meg a tartósításról, illetve Kincsőnek a tölgyfáról vagy a vadrózsáról.

Itthon most sokkal kevesebbet matekoztak, sokkal többet a barátnőimnél. Nálam csak a szorzótábla százféle gyakorlása ment (körben, tapsolva, dobogva, egymásnak labdát dobva, szorzó- és osztókártyával, stb.). Kincső a tízből, már hatot tud viszonylag nagy biztonsággal (mellesleg hétévesen a gyököket is ismeri és érti!), Ilus pedig megtanulta a kétjegyű számmal való szorzást, és gyakorolta az osztást (meg persze rutinból mindig kap összeadásokat és szorzásokat is). Mostanában szeretnek saját kezdeményezésre iskolásat játszani, ami abból áll, hogy egyikük a tanító néni, ő ad a többieknek különböző feladatokat, amiket aztán ő kijavít és értékel. Hiába tanulnak otthon, az iskolásoknál látják a jegyeket meg pontokat. Ezen felbuzdulva a jól sikerült feladatokra adnak is, kérnek is ötöst, piros pontot, csillagot vagy vigyorgó fejet.

Ami a zenét illeti, a november a készülődés időszaka volt. Egyrészt a két nagy sulis a templomi kórusos fellépésre, másrészt a két zeneiskolásom nagy iskolai hangversenyre. Novemberben igen gyakran hallottam itthon, hogy „Gyere el a jászolhoz még ma éjjel”, meg hogy „E bűvös éj de szép” illetve hogy „Bodzavirágból hullik a sárga virágpor”. A tetőtérből gyakran hallatszott le Csillag fuvolázása meg Kincső zongorázása, de a szintetizátort igazából mindenki örömmel nyúzta. Játszva tanulják a hangokat, ritmusokat, a legkisebbem már akkordokat is játszik!

Magyarkúton a barátaikkal papírmasé-gömböt készítettek. Nekikezdtek a karácsonyi ajándékoknak is, főleg színes papírból kivágva, hajtogatva. Csillagék az iskolában az adventi vásárra készültek technika órán, méghozzá csodálatos gyertyatartókkal.

Aztán minden egy csapásra megváltozott, mikor november végén egyszer csak elkezdett esni a hó, és beköszöntött a Börzsönybe a tél. (Erről is szólt már itt írásom.) Nem lehetett, de nem is akartam őket bent tartani a házban. Volt itt hógolyó-gyúrás és hó-csata, hóember- és iglu-építés. Csillag és Kende már únyi szünidejük alkalmával korcsolyázott, itthon pedig szánkóztak le kertünk jó meredek lejtőin.

Csapatostul átmentünk Diósjenőre a Boróka társas-körre, ahol ismét a „Fedőnevek” és a „Concept” volt a két nagy kedvenc.

A három lány a Erkel Színházban megnézte-hallgatta a Parázsfuvolácskát (ez a Varázsfuvola gyerekeknek szóló, cirkuszi-stílusú változata). Utána persze napokig az Éj királynője áriáját meg a Papageno-Papagenát kellett itthon hallgatni a gépről.

Kendével (idén ismét) Abán jártunk az Attila Gimnázium nyílt napján (És erről a témáról is írtam már a blogba korábban): előadás, zene, tánc… Iskolai előkészítőkön és itthon is készül a felvételire. Valamint önszorgalomból jelentkezett földrajz-versenyre, önként vállalva ezzel azt, hogy egyszer nulladik órára megy be felkészülni.

Virág az idei modulban történelem mellett földrajzot és biológiát is tanul tömbösítve. Novemberben sikeres biosz-vizsgát tett. És 17 éves lett – azaz már csak egy év, és nagykorú lesz a nagylányom! Neki az életiskolát most a párkapcsolat jeleni annak minden örömével és nehézségével.

 

2017. december