Búcsúzom tőled –
– de csak ezen az oldalon…
Figyelem! A “Réka útja” blog új helyre költözik!
Technikai okok miatt ugyanis új felületet kellett létrehoznom. Csak kicsit módosult a cím, wordpress helyett blogspot a végződés.
Kedves régi olvasóm, remélem, ott is velem tartasz!
Kedves új olvasóm, szeretettel köszöntelek új oldalamon!
Kilenc év 621 bejegyzése természetesen továbbra is elérhető ezen a régi felületen. Eddigi írásaim, fényképeim a változatlanul olvashatók, láthatók itt.
Sok boldogságot az új esztendőben!
Réka
Amíg a 2016-os évet kétségtelenül pozitívra és szinte 100%-osra értékeltem, addig az idei azért nem ennyire egyértelmű.
Az év egyértelműen legjelentősebb eseménye az esküvőnk volt. Július 1-én házasodtunk össze Nógrádon. Mindkettőnknek ez a 3. – reményeim szerint utolsó – házassága. 
„Egyes” év volt ez (2+0+1+7=10, 1+0=1), így főként az egyéni célok megvalósításáról szólt. Nálam ennek legnagyobb pontja a life coach-csá válás volt. Elvégeztem a Sikerativ Oktatási Központ life coaching képzését, és magánszorgalomból is sokat tanultam a coaching-ról és a marketingről. Tartottam néhány (igen sikeres) próba-coachingot, és belekezdtem a helykeresésbe Újlipótvárosban, valamint megtettem az előkészületeket a vállalkozóvá válásomhoz.
Palya Bea koncertjét Alsóörsön hallgattam meg, az Extatic Dance partin pedig szeptemberben vettem részt a MagNet Házban (
Az Árpád Gimnáziumban 25 éve érettségiztünk, ennek megünneplésére májusban osztály- és évfolyam-találkozót tartottunk Óbudán. 
Két nagy utazást tettünk külföldre, az egyiket év elején, a másikat év végén. Januárban Máltára, decemberben Marokkóba utaztunk, tekintsük ezeket elő- illetve utó-nászútnak.
Augusztusban a Fezen-fesztiválon vettünk részt, ahol a sok koncert (pl. Alice Cooper vagy Scooter) mellett Székesfehérvárt is körbejártuk és a Velencei-tóban is fürödtünk. 
Egy-egy napot Ausztriában töltöttünk: ősszel a Medve-szurdokba kirándultunk 
Télen apukámékkal Bécsben néztük meg a látnivalókat és az adventi forgatagot.
Itthoni túrák közül csak az októberi Kék-túránk méltó említésre, amikor a Balaton-felvidéket jártuk be, és megnéztük Keszthely nevezetességeit. 
Kátai Piros a Nagyfalu projekt keretében velünk is készített interjút. A kb. fél órás beszélgetés itt tekinthető meg: 
Emiatt viszont a tervektől eltérően alig haladtunk valamit a házunkkal. A nagyobb munkák közül csak a betonozás valósult meg. Télen a mínusz 20 fokban elfagyott a vízvezetékünk, így majdnem 2 hónapig nem volt vizünk. Egyrészt visszajött a régi nomád fíling, és legalább megtudtuk, hogy a kemény börzsönyi télben kelleni fog a házra még egy réteg szigetelés. Az viszont jó volt, hogy tényleg igazi telet élhettünk át: hógolyó, szánkó, hóember, sí, stb.
Belső kisebb munkálatokkal azért haladgatott Zoli, megtörtént a kád beépítése, elkészült a lépcső fölötti tároló, a villany-szekrény, és fogasok is.
Kora tavasszal megtörtént a családi tereprendezés. A veteményest nagyon jól sikerült kialakítani, virágaink is nyíltak végre, a gyerekek aktív részvételével kertészkedtünk. Sok zöldségünk termett, és rengeteg gyümölcsöt főztünk be, savanyúságot tettünk el. Gyógy-növényeket gyűjtöttünk, fűszernövényeket szárítottunk, almát aszaltunk. Kertünkről és terményeinkről a tavasz-nyár folyamán sok cikket írtam és sok képet raktam fel ide a blogra.
A gyerekek közül csak Virág az, akinél viszonylagos állandóság figyelhető meg. Ő már a 3. tanévét tölti Abán az Atilla Király Gimnáziumban. Most történelem-földrajz-biológia moduljuk van, és közben az angol nyelvvizsgára is készül. Az osztályuk idén a Felvidékre kirándult, nyáron pedig néptánc-előadásukon vettem részt. Lajossal a szerelem változatlan (majdnem két éve!), így nagylányom eléggé keveset jár haza a kollégiumból, annál több időt tölt a párjánál Medinán.
A többiek életében nagy változások történtek. Tavasszal a WRA után a nógrádi iskolába iratkoztunk át csapatostul, ekkor még mindenki magántanulóként. Nyáron a gyerekek sikeres vizsgákat tettek, de ezután újabb fordulat történt. Ettől a tanévtől kezdve ugyanis Kende és Csillag iskolába jár.
Mivel Kende már nyolcadikos, több nyílt napon is jártunk, egyszer Gödön, kétszer pedig Abán. Nővéréhez hasonlóan Kende is az Atilla Király Gimibe készül, ahová három hét múlva felvételizik. 
Csillag Mészöly Ágnes író könyvében szerepelt, a könyvhét alkalmából a könyvbemutatón is részt vettünk. 
Tavasszal a gyerekcsapattal a Börzsönyben másztunk hegyet, majd Diósjenőn szedtünk medvehagymát.
Családi program volt Nógrádon a május eleji gyereknap, és a május végi várjátékok.
Júniusban immáron negyedszerre az Everness-fesztiválon jártunk, új helyszínen, Alsóörsön, amit nevezhetünk családi nyaralásnak is.
Az indián nyárban az ÉletIskolás csapattal több kisebb kirándulást tettünk a környéken.
vásárban, a teljes-lét napon pingpongoztunk és kisvasutaztunk 
Csak a helyi női körök nem igazán jöttek össze…
A legjobb látogatás öcséméké volt Kanadából. Ő lett az esküvői tanúm, és végre sokat lehettek együtt az unokatesók, pl. a Palatinus strandon is közösen lubickoltak. Ráadásul őszi villámlátogatása miatt Attissal egy rövid családi találkozó is összejött még.
Néhány hete este jött a telefon… Tibor hívott a Bakonyból… Norbi meghalt… Öngyilkos lett… Felakasztotta magát… Hihetetlen. Huszonéves, fiatal fiú, és eldobta magától az életet.
Norbiról először csak a gyerekeim elbeszéléséből hallottam. Odajárt a Tűzkövesbörc tanyára, ahol a gyerekek apja is lakik. Ménesgazdának tanult a Kaposvári Egyetemen, és adta magát, hogy ott a Bakonyban tudott álltokkal foglalkozni. Lovak, szürkemarhák, bivalyok, meg aztán kecskék és juhok, valamint baromfi és cicák, kutyák… Rengeteg lehetőség adódott ott számára az állatokkal való kapcsolódásra, a tanulásra, a kellő gyakorlat megszerzésére.
Nagyon szerette az állatokat, ő maga otthon nyulakat tenyésztett, sőt, egyszer még malacokat is becsempészett a családi garázsba, hogy ott gondozza őket. Meg merem kockáztatni, hogy jobban érezte magát az állatok társaságában, mint az emberekében.
Ha emberekről van szó, akkor sokkal jobban meg tudta magát értetni a gyerekekkel, mint a kortársaival. Az enyémekkel pedig különösen jó kapcsolatba került. A tanyán is sok időt töltött velük, aztán később többször eljött hozzánk is Henyére, majd ide Nógrádra is. Sütött-főzött, kemencét tapasztott velük. Szívesen részt vett játszott is velük, akár kézműveskedésről, kunyhóépítésről, akár népi játékokról volt szó.
Különösen Kendével került közelebbi barátságba, aki többször jár nála Veszprémben, a házukban, és a Bazsiban lévő telkükön is. Együtt kertészkedtek, rendezték a terepet, bozótot irtottak, utána tüzet raktak, finomságokat sütöttek nyárson, és sokat beszélgettek.
Barátai nem igazán voltak, a szerelemben nem volt szerencséje. Nem igazán találta meg a hangot a családjával sem.
Nagyon érzékeny lelkű fiúnak ismertem meg, aki valamilyen módon ki akart törni az átlagos életből. Mást akart tenni, másként akart élni. Keresett valami szebbet, vágyott valami jobbra. De nem volt ereje a kitöréshez…
Utoljára az Everness-en találkoztam vele. Pizzáztunk, beszélgettünk. Kedélyesnek tűnt, úgy láttam rajta, mintha jobb irányba fordult volna az élete. Az egyetem mellett dolgozott is, vidám volt, és látszólag kiegyensúlyozott.
Mint ahogyan utólag a naplójából kiderült, mindez csak álca volt. Legbelül semmi sem volt szép és jó. Már egy ideje készült arra, amit végül megtett. A saját kertjükben, a saját almafájukon…
A gyerekek szomorúan fogadták a hírt. Kende pár napig eléggé feszült volt, de beszélni nem akart róla. Csilu közölte Kendével, hogy sose jusson eszébe felakasztani magát. Érdekes módon legjobban Ilust foglalkoztatta, sőt, foglalkoztatja mai napig az eset. Sokat kérdez, sokszor emlegeti, rajzol róla, sőt, egyszer még álmodott is Norbiról…
Jé, már december 12. van, és nekem csak most esett le, hogy nem írtam novemberi életiskolás bejegyzést! Valószínűleg ennek az is az oka, hogy elveszett egy dokumentumom. Ugyanis minden hónapban fel szoktam jegyezni, hogy miket is tanulunk a gyerekekkel, most azonban ez a jegyzet szőrén-szálán eltűnt. Ez lesz hát ennek a bejegyzésnek a hátránya és egyben előnye is. Biztosan nem fog eszembe jutni egy pár dolog, viszont annál spontánabb lesz, a legfontosabb eseményekre összpontosítva.
Az biztos, hogy a novembert az intenzív benti lét határozta meg. Októberben az indiánnyár miatt sokat voltunk kint, most meg sokat voltunk bent. A hónap elején a Bakonyban és Únyon töltött őszi szünetet, illetve a hónap végi télies időjárást kivéve volt itt minden, ami nemszeretem: köd, dér, hűs és hideg, eső, havas-eső, szélvihar, stb., egyszóval minden olyan, ami miatt az embernek nincs kedve kimászkálni, szívesebben marad bent inkább a jó meleg házikóban. Épp ezért kedvezett ez az időszak a tanulásnak, mármint az iskolázósabb, könyvekhez, füzetekhez kötött tanulásra gondolok.
Eléggé rendezett volt a hónap, tudtuk a barátnőimmel tartani a tervezett rendet: hétfőn Janka és Tóbi nálunk, szerdán a kislányok náluk, kedden Csabi és Kadosa nálunk, csütörtökön a kislányok náluk, a péntek pedig családi nap hármasban. Szeretem azt is, amikor jönnek a srácok, zajlik az élet, mozgalmasság van, oké, néha hajba-kapás is, de hát a társas létet is tanulni kell; lehet beszélgető-körözni, angyalkártyázni, erkölcsi kérdéseket megvitatni, népi játékokat játszani, táncolni (Janka tanította a többieket néptánc-lépésekre). De szeretem azt is, amikor csak én vagyok a két kislányommal; bensőségesebb, és tanulás szempontjából talán gyorsabb és hatékonyabb is ez így. (És persze azt is szeretem, amikor néha egyedül tudok itthon lenni egy-egy délelőttre: csend, nyugalom, feltöltődés…).
A hónap különböző szentjeiről (pl. Erzsébet, András) sokat meséltem a gyerekeknek, kívülről fújják a legendáikat. Márton napja volt a legmeghatározóbb a falubéli lámpáskészítéssel, felvonulással a várba, és odafent tűzzsonglőr-bemutatóval (erről raktam már fel ide külön posztot) Ennek kapcsán itthon rengeteg libás dalt énekeltünk és játékot játszottunk. Katalinhoz kapcsolódóan a gyerekek férj(vagyis pár)-jósló csillagot készítettek.
Egész hónapban meséket olvastak, népmesét és műmesét, magyar és külföldi mesét, régi és modern mesét egyaránt. Az olvasási sebességük egyre gyorsabb, az egyszerre elolvasott szöveg mennyisége egyre hosszabb, és a szövegértésük is nagyon szépen fejlődik.
Sok tollbamondást csinálunk velük: rövid egybefüggő szövegeket (pl. Méhecske, Csaba királyfi, Hortobágy), illetve egy adott betűvel kezdődő problémás szavakat egyaránt. Kincső még mindig a helyesírással küzd (végül is Ilus is), főképp a szóvégi ó, ő, meg ú, ű, illetve a kivételes u, ü. Na meg persze a nagy mumus, a j és a ly. Sokat gyakorolta a rövid és hosszú, az egyjegyű és kétjegyű mássalhangzókat, és az abc-sorrendet is, Ilus pedig az elbeszélő fogalmazás hármas tagolását. Nehogy azt higgyétek ám, hogy nálunk minden annyira happy, múltkor például szabadon választott fogalmazványának azt a címet adta „Tanulni rossz”… Vele amúgy nyelvtanból a főneveket gyűrjük, főleg a különböző tulajdonnevek fajtáit és azok helyesírását.
A természetismeret témája csupa olyan dolog volt, amiről a gyerekeim a nyár meg az ősz folyamán mind-mind élő tapasztalatot szereztek. Az egyik a veteményeskert, a másik pedig az erdő élővilága. Mennyivel könnyebb nem(csak) a könyvből tanulni Ilusnak a káposztafélékről meg a tartósításról, illetve Kincsőnek a tölgyfáról vagy a vadrózsáról.
Itthon most sokkal kevesebbet matekoztak, sokkal többet a barátnőimnél. Nálam csak a szorzótábla százféle gyakorlása ment (körben, tapsolva, dobogva, egymásnak labdát dobva, szorzó- és osztókártyával, stb.). Kincső a tízből, már hatot tud viszonylag nagy biztonsággal (mellesleg hétévesen a gyököket is ismeri és érti!), Ilus pedig megtanulta a kétjegyű számmal való szorzást, és gyakorolta az osztást (meg persze rutinból mindig kap összeadásokat és szorzásokat is). Mostanában szeretnek saját kezdeményezésre iskolásat játszani, ami abból áll, hogy egyikük a tanító néni, ő ad a többieknek különböző feladatokat, amiket aztán ő kijavít és értékel. Hiába tanulnak otthon, az iskolásoknál látják a jegyeket meg pontokat. Ezen felbuzdulva a jól sikerült feladatokra adnak is, kérnek is ötöst, piros pontot, csillagot vagy vigyorgó fejet.
Ami a zenét illeti, a november a készülődés időszaka volt. Egyrészt a két nagy sulis a templomi kórusos fellépésre, másrészt a két zeneiskolásom nagy iskolai hangversenyre. Novemberben igen gyakran hallottam itthon, hogy „Gyere el a jászolhoz még ma éjjel”, meg hogy „E bűvös éj de szép” illetve hogy „Bodzavirágból hullik a sárga virágpor”. A tetőtérből gyakran hallatszott le Csillag fuvolázása meg Kincső zongorázása, de a szintetizátort igazából mindenki örömmel nyúzta. Játszva tanulják a hangokat, ritmusokat, a legkisebbem már akkordokat is játszik!
Aztán minden egy csapásra megváltozott, mikor november végén egyszer csak elkezdett esni a hó, és beköszöntött a Börzsönybe a tél. (Erről is szólt már itt írásom.) Nem lehetett, de nem is akartam őket bent tartani a házban. Volt itt hógolyó-gyúrás és hó-csata, hóember- és iglu-építés. Csillag és Kende már únyi szünidejük alkalmával korcsolyázott, itthon pedig szánkóztak le kertünk jó meredek lejtőin.
Csapatostul átmentünk Diósjenőre a Boróka társas-körre, ahol ismét a „Fedőnevek” és a „Concept” volt a két nagy kedvenc.
A három lány a Erkel Színházban megnézte-hallgatta a Parázsfuvolácskát (ez a Varázsfuvola gyerekeknek szóló, cirkuszi-stílusú változata). Utána persze napokig az Éj királynője áriáját meg a Papageno-Papagenát kellett itthon hallgatni a gépről.
Virág az idei modulban történelem mellett földrajzot és biológiát is tanul tömbösítve. Novemberben sikeres biosz-vizsgát tett. És 17 éves lett – azaz már csak egy év, és nagykorú lesz a nagylányom! Neki az életiskolát most a párkapcsolat jeleni annak minden örömével és nehézségével.
Hé, hahó, valami kavarodás történt? Micsoda téma! Kulcsszavak??? Ez itt most nem Réka személyes blogja, a „Réka útja”, hanem a szakmai, a „Réka Life Coach”?
A Réka útja meg a BoldogSzer persze adja magát. „Néminemű” közöm van a következőkhöz is: Máriahalom, népzene, nomád életmód, jurta, esővízgyűjtés, anyaság megbecsülése és szeretkezés. Volt férjhez köthető a kályhatapasztás, régi szomszédunk Orosz Katalin, dobolós körből ismerős Szemző Gábor és Fehérholló Öskü, két barátném Meső és Körmendy Petra. Még a szív-csakra, a kiteljesedés és az izzasztókunyhó kifejezések sem állnak tőlem távol.
Kíváncsi vagyok, hogy aki svájci széna betakarítógépekről akart információt, hogyan keveredett hozzám, és talált-e hasznos tippet. Vajon melyik cikkemben írtam a valódi szőrme fertőtlenítéséről? És arról, hogy a virágot szétmarja a hypo?
Nem tudom, mi van már itt! Ebben az évben most jártam harmadszorra Miskolcon! Februárban előadás és női kör, áprilisban pedig a lillafüredi kikapcsolódásunk okán. Abszolút nem gondoltam volna, hogy idén még újra, harmadszorra is látom az Acélvárost, de mit tegyek, ha hívtak. Mondták, hogy sokakat érdekel az otthontanulás, adjak elő erről a témáról. És ha már megyek, meséljek a közösségi tapasztalatokról meg a természetes életmódról is. Na de ha már szombaton előadok, akkor vasárnap mindenképp legyen női kör is. Oké, rajtam ne múljék!
Egyrészt rájöttem, hogy a gondosan elkészített jegyzeteimet sikerült otthon hagynom. Szerencsére tartottam már pár előadást és kört, így szememet lecsukva megpróbáltam magam elé idézni legalább a főbb vázlatpontokat, nehogy szégyenben maradjak. Valamint összegyűlt pár elolvasatlan magazinom, ezeket lapozgattam, így olyan hamar eltelt az idő, hogy csak csodálkoztam, amikor a Tiszai pályaudvarra begördült a vonatom.
Az egyik üzlet hangszórója odavonzotta figyelmünket, ahol egy plakátról megtudtuk, hogy a könyvesboltban épp könyvbemutató zajlik. Méghozzá a híres-hírhedt „viszkis” dedikálja odabent a könyvét. Be is mentünk, láttuk is Ambrus Attilát, sőt, fényképet is sikerült róla készítenem. Ettől még jobban feldobódtam, mert a fiam mostanság csomót beszél a filmről, amit meg is akar majd nézni. Én meg rögtön felhívtam őt, hogy „Na, kit láttam az imént?” Nem akarta elhinni…
A színház melletti kapualjba, a Holdam udvarba vezetett utunk. Már ismerősként léptem be a barátságos térbe, ahol az egyesület vezetője még finom ebédről is gondoskodott nekünk. Imádom a krumplis tésztát!
Az otthontanulós előadásom annyiban lett most más, hogy az azóta szerzett tapasztalatokról is beszámoltam. Tehát nemcsak az életiskolásaimról, hanem az iskolásaimról is szóltam. Azaz: hogyan állja meg a helyét az a gyerek az iskolában, aki hét évig nm árt semmiféle intézménybe? Egyáltalán, méltó vagyok-e még az OO-s Réka névre (tisztára mint egy valóságshow szereplő: BB Évi vagy VV Anikó…), ha öt gyerekemből már csak ketten tanulnak itthon. A végén a beszélgető-kör során általános gyereknevelési dolgokra is rátértünk, többek között arra, mennyire használjunk gépeket és netet a tanulás során.
Este még megnéztük a kivilágított város fényeit. A Városház téren kirakodó-vásár, körhinta, kivilágított díszek emelték még tovább a hangulatunkat. Aztán Évinél aludtam, ahol mosolygós bundászsömle és kifli töltötte meg a hasamat.
Amikor hazaindultam, már javában szakadt a hó. A Nyugatiban gyerekcsapat és nagyszülői társaság várt, hátizsákok, szatyrok tele ajándékokkal, amiket aztán a lábközépig érő hóban cipeltünk haza a réten át. Jó volt hazatérni, de jó volt ezeknek a miskolci embereknek segíteni.
Gondolkoztam rajta, hogy miért; találtam is rá okot. Eleinte nekem ezek a női körök egyfajta kiugrást jelentettek a rutinos hétköznapokból. Néha végre eljöhettem az erdőből a városba, a viszonylag magányosabb életformában (mikor már a szőlőhegyen éltünk a jurtában) ezek a találkozások jelentették a valódi emberi kapcsolataimat. A visszafogottabb életmódból kizökkenhettem a mozgalmasabba. Itt Nógrádon viszont megvan a jó kis egyensúly: csendes az élet, ha úgy akarom, ha pedig találkozni szeretnék másokkal, azt jóval könnyebben megtehetem, mint mondjuk a Zselicben vagy a Balaton-felvidéken.
Felraktam az eseményt a fb-ra többször is. Külön írtam vagy szóltam minden olyan helyi ismerősnek, akiről feltételeztem, hogy érdekelné. Örültem, mert a legeslegelső női körömről ismert egyik „ős-boldogasszony” is jelezte, hogy Budapestről kijön a Börzsönybe. Hurrá!, lelkesedett Réka. És elérkezett a nap előestéje, mikor sorra jöttek a lemondó üzenetek. Majd aznap délelőtt is. Ez nem lehet igaz!, fakadt ki Réka. A barátnőm közben megérkezett, megebédeltünk, beszélgettünk, és reménykedtünk benne, hogy valami csak lesz. Nem lett, rajta kívül mindösszesen egyvalaki jelezte a részvételét, aki szintén nógrádi. Mondtam, hogy akkor jöjjön át ő is hozzánk, legyen nálunk a találkozó, nehogy már három emberrel a Borókába kelljen átbumliznunk.
Tehát november, első helyi női kör – azaz háromszög. Bekucorodva a hálószoba lila keleti ágyterítőjére, párnáira. Andi és Erika, két gyökeresen más habitusú és hátterű nő, épp ezért izgalmas párosítás. Plusz Réka, aki félig moderátorként, félig azért részvevőként is jelen volt. Múltunk és jelenünk, gyermekekhez fűződő viszony, női szerepek és életszakaszok, elengedés… Fel sem tudom sorolni azokat a témákat, amiket mind érintettünk. Annyira belemerültünk, hogy még szünetet is elfelejtettünk tartani!
Azt a következtetést viszont az eddigiekből levontam, hogy ez itt és így nem fog összejönni. Ami pedig nem megy, azt nem kell erőltetni. Lemondani viszont nem akarok a női köreimről! Megoldás: ismét Budapest lesz a helyszín, kétmillió ember közül csak nagyobb esély van arra, hogy összegyűljön egy körre való. Tapasztalataim szerint egy ilyen jellegű kör ideális létszáma 6-8 fő, már megint az a bűvös hetes szám, mert így megvan a csapat-fíling, de megvan mindenkinek a kellő esély az egyéni megnyilvánulásokra.
Aba különleges hely. A falu, vagyis bocsánat, kisváros számomra annyira nem, engem (elnézést, ha az ott lakókat ezzel megsértem) ez a lapos Sárvíz-vidék csöppet se vonz. A benne élő emberek viszont annál inkább. Egy polgármester, aki már sok éve teljes mellszélességgel támogatja a gimnáziumot. (Tehát, nem csalás, nem ámítás, ez nem alapítványi, hanem állami iskola!) Egy általános iskola, ahol egy osztály Életfa-programmal indul. Egy művészeti iskola, ahol a néptánc és a népzene az alap.
Elmeséli, hogy ő nem lineárisan tanítja a történelmet, hanem a jelenkorból visszagombolyítva. A fizikatanár közli, hogy ő a 11-es fizikával kezdi, és a 9-essel fejezi be, mert így sokkal logikusabb; a nagy egészből indulnak ki, és kevésbé vesznek el a képletekben és számításokban. A magyartanárnő elmondja, hogy ő imádja a jó verseket és regényeket, ezt a szenvedélyt még az egyetemnek sem sikerült belőle kiölnie, és a gyerekekkel főleg az olvasás szeretetét szeretné elérni. Nyelvtanból pedig fontosabbnak tartja a szógyököket, mint a mondatelemzést. Itt a drámán a diákok maguk viszik színpadra a műveket, saját tervezésű díszletekkel és jelmezekkel. A rajztanárnő mindenkinek ötöst akar adni rajzból, mert szerinte olyan nincs, hogy valaki nem tud rajzolni – a lényeg, hogy élvezzék az alkotás örömét.
Miközben az iskolaépületből átvonulunk az ifjúsági szállóba, mondom Joci bának, hogy mi igazából a finom, kemencéből melegen kivett pogácsa kedvéért járunk nyílt napra… (Ő az, aki fafaragást, sakkozást és logikát tanít.) A koleszban a szokásos néptánc és népzene mellett az abai diákokból alakult Abanda zenekar is megmutatja magát, sőt, az is megtudjuk, mire jó egy virágtartó (elárulom: dobolni!). A nyílt nap végül fergeteges moldvai táncházba csap át, majd mikor a szülők már elszállingóztak, a srácok a „Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés”-t éneklik ugrálva, hegedű és tangóharmonika aláfestéssel. Hiszen ez az iskola erre is tanít: hogyan kell mulatni!
November… Ha régebben megkérdezett volna valaki, melyik hónapot szeretem a legkevésbé, akkor biztosan a novembert választottam volna. Ne is finomkodjunk: utáltam a novembert! Jön a nyúlós-nyálas köd, a végtelen szürke égbolt, az unalmas esők, az ember didereg és csúszkál a sárban… Levelek, virágok szinte sehol, minden elpusztul, ott is van a nevében is az „enyészet” szó. Ez már nagyon nem az a szép ősz, de a ropogós hó, a jégkristályok és a varázslatos karácsonyi ünnepkör még várat magára.
Mostanában viszont, amióta a „lásd meg mindenben a szépet”, és az „élj pozitívan” bűvöletében igyekszem élni, megkíséreltem megkedvelni ezt az időszakot is. Nézzük hát, hogy nekem/nekünk mi a jó a novemberben:
Az oké, hogy lehullottak a szép színes falevelek, de ezáltal az akácos mögül előbukkant a nógrádi vár. Nemcsak a teraszról, bentről is szép a látvány. Itt kucorgok a szobában, és innen látom a csupasz ágak mögött a várdombot. Nem rossz kilátás…
Természetesen a veteményes is csupasz már. Az első komolyabb fagyok beállta előtt felszedtünk mindent a kertből.
Néhány zölden leszedett paradicsom tálcán pirosodik.
Az utolsó adag petrezselymet is megszárítottam.
A kamrába kerültek a legutolsóként kihúzott répák is.
A kamra legalsó polcán borsó és zöldbab „befőttek” sorakoznak. Sajnos ezt a kényszer szülte, ugyanis egyik reggelre kiolvadt az újonnan beszerzett (azaz használtan vett, olcsó húsnak híg a leve) nagyobb fagyasztónk. Miután jól kibőgtem magamat, villámsebességgel mentettük a menthetőt. Ami még jeges volt, passzíroztuk bele a régi, feleakkora mélyhűtőbe. Sajnos sok mindent ki kellett dobni, rengeteg pénzünk és munkánk veszett így kárba. A végén kimaradt egy csomó zsák borsó és zöldbab, gyorsan receptet kerestünk hát, és forró sós lével tartósítva, dunsztolva eltettük őket más módon télire. Bevallom, a munkálatok nagy részét a férjem végezte (miközben én elkeseredetten bömböltem; ezt most azért is írom nektek, hogy lássátok, nálunk se minden happy), eltelt vele egy egész nap, de örömmel írom, hogy a zöldségek-gyümölcsök nagy részét sikerült megmentenünk.
A legeslegutolsó kamrai munkálatként elkészültek a zöldséges zsákocskák is. Azaz egységcsomagokat csináltunk sárga- és fehérrépából, karalábéból, zellerből, karfiolból. Ezeket a munkálatokat meg főleg én csináltam, de a hámozásban, aprításban a kislányok is segítettek. Télen már csak elő kell őket venni a fagyasztóból. Elégedettséggel tölt el az érzés, hogy ősztől tavaszig minden héten fogok tudni jóízű zöldséglevest főzni a családnak.
Az oké, hogy hideg van, de ez is tartogat örömöt. Nálunk itt a Börzsönyben ugyanis már fagy. Tegnap reggel például mínusz 7 fokot mutatott a hőmérő. Csodaszép volt a deres fű! (Sajnos azt elfelejtettem fotón megörökíteni, csak gyönyörködtem benne.) Roppan a talpunk alatt a jég, a befagyott pocsolyákon lehet csúszkálni. A gyerekek a réten feltörik a jeget, és azt szopogatják, állítólag „finom” csemege…
Mivel hideg van, most már egész nap fűtünk. Ez a gyerekek számára persze nem túl jó hír, mert be kell hordani a fát és gyűjteni kell a gyújtóst. Na de amikor ropog a fa a kályhában! Imádom a lángok, a parázs látványát! És milyen jó a csikótűzhelyhez bújni, ami ontja a meleget! Sülhet benne a kenyér és a finom sütemény.
Itt a hűs időszak, a párom is hazatért a nagy túrájáról. Most már nem fog annyit mászkálni, ezért több energiát tud fordítani a házra. Miután felolvadtak a Himaláján átfagyott csontjai, és kipihente a nepáli út fáradalmait, rögtön neki is fogott a munkálatoknak. Előkészítette a lenti műhely betonozását.
Beépítette lambériával a kádunkat (végre megvan a hőn áhított dézsa-fíling). A mosdó előtti csövek is faburkolatot kaptak.
A bejárati ajtó fölötti villanyelosztó nem tudom micsoda (jól van na, nőből vagyok!) csinos szekrénykét kapott maga köré. A fogantyúk a Zoli-stílusnak megfelelően hántolt akác ágakból készültek.
Férjem egy nagyobb szekrényt is készített a lépcső fölé, ide kerültek zsákokban a nyári ruhák, illetve a már nem jó, majd jó lesz, kinőtt és majd belenövős holmik és lábbelik. Végre vége az egérszar-szagnak és a penészedésnek! (Eddig ugyanis mindenféle vacakabbnál vacakabb helyeken, pincében, kisházban, sőt: volt, hogy kint a kertben, ponyva alatt tároltuk ezeket.)
A benti dekoráció egy részét a melegbe behozott szobanövények jelentik. És mivel a házba jobban beszorult gyerekeim mostanában sokkal többet kézműveskednek, ezért az ő alkotásaikkal díszítjük a polcokat, falakat.
Kevesebbet járkálnak el az emberek, többek vannak zárt térben, elérkezett hát a közösségi események ideje. A Boróka Társaskör újra beindult! Felnőttek-gyerekek hol együtt, egy kupacban, hol külön-külön hódolnak a (szerencsére nem veszélyes) játék-szenvedélyüknek Diósjenőn. A legnagyobb kedvenc a Concept, amikor különböző jelekkel kell fogalmakat „elmagyarázni” a többieknek, illetve a Fedőnevek, aminek képtelen vagyok egy mondatban elmagyarázni a szabályát, de akit érdekel, jöjjön el Diósjenőre, és velünk együtt vidámkodhat.
A gyerekek számára lehetőségünkhöz mérten igyekszünk kulturális programokat biztosítani. Legutóbb például a zeneiskolások látogattak el Budapestre az Erkel Színházba, ahol a Parázsfuvolácska című előadást nézték/hallgatták meg. Lesz kórus-koncert is a templomban, és fuvola-fellépés az iskolában.
Meg aztán itt vannak az ünnepek is, lásd. a múltkori bejegyzésemet a Márton-napról.
Réka útja 